Hogyan kerültem a MEEI-be?
1978-ban januárjába kezdtem
dolgozni a MEEI -be. Előtte 1974-1978 között – 16 hónapos sorkatonaságot is
beszámítva – az OVIT (Országos Villamos Távvezeték Vállalatnál az OVRAM osztályon (Országos Villamos Relévédelmi és Automatika)
dolgoztam. Itt a munkám az OVIT területi
hatáskörébe tartozó közép és nagyfeszültségű távvezetékek villamos
alállomásain a távvezetékvédelmek
karbantartása, felújítása, újratervezése volt. Nagyon izgalmas, szép és
önálló munka volt, de sok vidékre
járással. Akkoriban kisebbik fiunk 3 éves volt, feleségemnek egyre nagyobb teher
volt az én vidéki kiküldetéseim alatt teljesen egyedül bonyolítani a család életét ezért a munkahely váltás mellett
döntöttem. Több munkahely megnézése után a szakmában jó hírű és az akkor
legnagyobb havi fizetést kínáló (2800 Ft, ha jól emlékszem) MEEI-t
választottam.
Az első 5 év a MEEI-ben:
Akkoriban a MEEI-ben csak alaposan
ellenőrzött szakmai tudással lehet bejutni, erről a felvételi beszélgetés során győződtek
meg. Nádassy László akkor csoportvezető volt a mágneskapcsolókat és
alkatrészeket vizsgáló laboratóriumban, Ő izzasztott meg a felvételi
beszélgetés során. A téma a villamos ív volt, jó órát kérdezgetett a villamos
ív fizikájából, akkoriban elég frissek voltak a főiskolai tanulmányaim emlékei,
így álltam a sarat. Laci később 5 évig a közvetlen főnököm volt, kitűnő
szakember, kolléga, ez a beszélgetés volt a kezdete egy mai napig tartó nagyon
jó és közvetlen kapcsolatnak. A kétkörös
felvételi beszélgetés második fordulójának állomása Somorjai Lajos volt, Ő volt
az osztályvezető. Nagy tudású, szakmai tekintélye vitathatatlan volt, ezért öröm volt hallani a
felvételem hírét, jó csapatba
kezdhettem, ezért nagy kedvel kezdtem el dolgozni a MEEI-ben.
Az egykori alkatrészvizsgáló
laborban Kovács Jánossal, Zombori Lászlóval, Balázs Zoltánnal, Kelemen
Gáborral, Molnár Ferenccel, Ács Magdival, Székely Ágival , Dorogi Lászlóval dolgoztam
együtt, külön-külön sokat tanultam Tőlük. Akkoriban ennek a labornak (1978-83)
a fő vizsgálati tevékenysége a mágnes, görgős és motorvédőkapcsolók,
időkapcsolók, hőfokszabályozók, kismegszakítók, stb. voltak. Főbb megrendelői a Ganz Kapcsolók és Készülékek Gyára, a Bakony
Művek, az MMG. Első munkám egy 250 A-es mágneskapcsoló vizsgálata volt. A nagy
áramátbocsájtó képesség karnyi vastag kábelek
csatlakoztatását jelentette, a nagyobb tömeg mozgatása pedig igazi, újoncokat próbára tevő feladat volt. Érdekes volt viszont megfigyelni, mennyire
különbözött a laboratóriumi gondolkodásmód az ipari felhasználókétól. Nagyon
tetszett ez a környezet, az ott dolgozók észjárása, a laboratóriumi precizitás.
Legjobban mégis a változatosság ragadott meg, nem volt idő megunni egy
munkát,mert kopogtatott az asztalon egy új munka, új készülékkel, új
feladatokkal.
Érdekes vizsgálatok a 80-as évek elejéről:
Az 1980-as évek elején az
elektronikus áramkörök ipari alkalmazása még csak elterjedőben volt, ezért ezek vizsgálataira sem volt egyértelmű
szabályozás az akkori szabványokban. Az egyik emlékezetes munkám volt egy
autódaru gém elektronikus védőáramkörének a vizsgálata. Akkoriban több halálos balesetet történt úgy, hogy az autódaruk gémszerkezete a darukezelők
figyelmetlensége miatt nekiütközött kis és középfeszültségű szabadvezetékeknek,
és mivel az autódaruk gumikerekeken álltak, a horgon lógó eszközöket kézzel
mozgató, kísérő munkásokat érte a halálos áramütés. Egy pécsi feltaláló készített egy olyan
eszközt, ami lekapcsolta a darugém
mozgását, ha az a szabad vezetékhez közelített. A darugémre utólag
felszerelt és körbefutó vezeték mint
antenna viselkedett, az elektronikus jelfeldolgozó pedig a kritikus értéknél
beavatkozott. A vizsgálatok során laborkörülmények között kismintákat készítettem darugémre, de a laborban sok
zavaró körülmény volt. (akkoriban még nem tudtuk, hogy ez bizony az EMC
immunitás probléma…) így a tiszta, zavarásmentes környezetet
Solymáron, Nádassy Laciék kertjében találtuk meg, ahol különböző kiosztású
távvezeték kisminta elrendezéseket építettünk ki. A vizsgálaton túlmenően Laci
feleségének finom ebédje is emlékezetes maradt. E vizsgálat végén szembesültem
először a sajtónyilvánossággal ugyanis a készülékkel kapcsolatban a SZOT székházban egy
megbeszélésre hivatalosak voltunk Lacival mi is, ahol megjelent a Magyar Rádió és Forró Tamás rádióriporter
is. Emlékeim szerint Laci is nyilatkozott a Magyar Rádióban, otthon meg
átszellemülte hallgattuk a műsort a családdal, én meg büszke voltam, hogy olyan
helyen dolgozom, ahol a főnököm a Rádióban nyilatkozik és a munkám a téma.
Laboratóriumi élet a 80-as évek
elején:
A vizsgálati szabványok MSZ KGST
jelzetűek voltak, de szerencsére csak kevés KGST elhajlás volt a hazai
elektrotechnikai szabványokban, a szabványok alapvetően IEC és CEE alapúak
voltak, ennek a rendszerváltás után a
hazai elektrotechnikai ipar örülhetett igazán. Bár ezek a szabványok csak pár
10 oldalasak voltak, fiatal és tapasztalatlan mérnökként meg voltam győződve,
hogy a jövő egy erősáramú és egy gyengeáramú biztonsági szabvány lesz. Na ez
volt az egyik nagy tévedésem, mert 2015-körül az LVD alá már majdnem 1000 db villamos biztonsági szabvány van
harmonizálva, némelyik több száz oldalas.
A vizsgálatokat alapvetően
elektromechanikus villamos mérőeszközökkel végeztük, pl. a kontaktorok, mágneskapcsolók
behúzási idejének az időmérésére villamos vezérlésű, de mechanikus elven működő
stoppereket használtunk. Elektronikus mérőkészülékek abban az időben kezdtek
elterjedni, volt egy-egy a laborban. Emlékszem pl. a labor Nixi
csöves kijelzőjű időmérő eszközére, ami szép volt, de a megbízhatóságával
(EMC itt is!!!) voltak gondok.
Vizsgálati eredmények dokumentálása:
A vizsgálati eredményeket
részletes jegyzőkönyvben kellet rögzíteni, de:
- a jegyzőkönyveket egyedileg, kézzel (A4-es papírra, golyós vagy töltő tollal) kellett megírni, beleértve a táblázatokat. Az értékelés szöveges volt, természetesen voltak formaszövegek, de az utolsó betűig kézírással készült minden.
- a kézzel elkészített jegyzőkönyvet először a csoportvezető, majd az osztályvezető szakmailag átnézte, ha szükséges volt korrigálta. Alapos, nem csak formai ellenőrzések voltak.
- az ellenőrzött jegyzőkönyveket gépíró hölgyek írógéppel legépelték. Ha voltak hibák (márpedig voltak hibák) a szövegben a sokszor 3-4 példány minden másolatát javítani kellett, vagy újragépelték az oldalt. (a fent említett csoport két gépíróhölgynek adott rendszeres munkát)
- A vizsgálati gyűjtőíveket gondosan mappákba archiválták, minden vizsgálatról a vizsgálati tárgy fotójával fényképes kartont készítettünk, ezen vezettük az évenkénti újravizsgálatokat. (az akkori rendeletek szerint a folyamatosan gyártott készülékeket a gyártónak minden évben be kellett küldenie ellenőrzésre. Néhány gyártó azért megérte a pénzét, mert néha megtaláltuk a készülékén az előző évi MEEI raktári jelzetet…) A kartonokat gyártói névsorrendbe gyűjtöttük, itt lehetett vizsgálati előzményeket keresni.
- A papír alapú levelezés, iktatásra került az iktatóban, majd a küldeményeket kivitték a Postára. A postai küldemények célba juttatása a Magyar Posta szolgáltatása volt. Miután a másik oldalon is iktatták, célba juttatták, megválaszolták, legépelték, majd irány újra a Posta, egy megírt levélre a leggyorsabb esetben 1-2 hét múlva érkezett hivatalos válasz. (ezekre az időkre gyakran gondolok vissza nosztalgiával mostanában, amikor egy pl. Kínába írt e-mailre 10 percen belül megjön a válasz.)
- A vizsgálati nyilvántartásra, az ún. törzskönyv szolgált, ez vízszintes soraiban egy-egy készüléket, függőleges oszlopában folyamat lépéseinek a dátumait tartalmazta, itt lehette végigkísérni a vizsgálatok útját. Minden vizsgálatokkal kapcsolatos statisztikát ebből a törzskönyvből manuálisan lehetett elkészíteni.
- Jellemző volt, ki-ki saját maga is vezette a saját kis nyilvántartását a legfontosabb adatokkal, ez pl. itt saját vizsgálati nyilvántartásom 1978-ból.
Vizsgálati számítások:
A vizsgálatokhoz szükséges
számításokat logarléccel végeztük,
aminek a pontossága a szabványos kiértékelésekhez elegendő volt. Nagyon
szerettem a logarlécet, a nagyobb számok hatványkitevős formára történő
átalakítása után nagyon egyszerű és
gyors volt a számítás. Volt egy hatalmas előnye, a nagyságrendet a
hatványkitevőkkel történő művelettel fejben, gyorsan meg lehetett határozni.
Nagy kár, hogy a logarléc teljesen
eltűnt a mérnöki praxisból, most a számítógépes
munka során egy-egy karakter melléütése hatalmas, nagyságrendnyi
hibát eredményezhet, a számítások nagyságrendjének a becslése a számítógépes
világunkban teljesen elmaradt. Elkényelmesedtünk…
Motiváció:
Fiatal családapaként az
otthonteremtés (családi ház átalakítás) rendesen lekötötte az energiáimat,
azonban nem lehetett nem odafigyelni azokra az évenkénti felhívásokra, mint
amilyenek az Alkotó Ifjúság mozgalom, a Kiváló Ifjú Mérnök címek voltak. Örömmel
vettem részt ezekbe a
munkákban, egyrészt megmérettetés volt, másrészt izgattak az akkori
léptékkel szép műszaki feladatok, harmadrészt a felajánlott pénzdíjnak is volt
helye az akkori elég szűkös családi költségvetésben. Így lettem Kiváló Ifjú mérnök, a kapott pénzjutalom meg szépen beépült az akkor épülő otthonunk tetőtérébe…
Az intézeti élet érdekességei:
Rögzített időtartamú munkaidőben
dolgoztunk 8-16.30 óra között, minden második szombat volt szabad, de a szombati
munkaidő 8-13 óráig tartott. A 8 órai beérkezéssel sokszor komoly gondjaim
akadtak, mivel az akkor bölcsődés kisebbik fiamat én raktam le a bölcsibe és a
pici ember reggeli extra igényeinek a kiszolgálása miatt volt, hogy időn túl érkeztem. Ilyenkor a szigorú rendész
egyből az osztályvezetőhöz irányított, ahol részletesen ki kellett fejteni,
miért volt a késés. (pl. az otthon elhagyása utáni első lépés után az illatozó pelenka miatti teljes újraöltöztetés, vagy a bölcsibe mindig elkísérő
kismackó megtalálása és hasonló komoly dolgok…) Szerencsére Somorjai Lajos megértő és toleráns
főnök volt… A MEEI-ben elég korán bevezették a rugalmas munkaidőt, (valamikor a
80-as évek közepén) ezzel megoldódtak a reggeli kínos helyzetek, aki késett, egyszerűen
tovább maradt bent.
Mai szemmel nézve elképzelhetetlen,
de a fizetések, fizetésemelések és a
jutalmak nyilvánosak voltak. Az osztályvezető ismertette a jutalmakat,
béremeléseket osztályértekezleteken, hozzá lehetett szólni. A MEEI a 80-as években,
a 90-es évek közepéig jól prosperáló cég
volt, nem volt ritka a negyedévenként jutalom, plusz év végén a havi bérrel megegyező vagy
magasabb jutalom sem. A nyolcvanas évek elején a kifizetések a hónap elején a
pénztárban, borítékban és készpénzben történtek, soha olyan türelmesen sorukra
váró embereket nem láttam, mint a pénztár ablaka előtt fizetésükre várókét.
Metróépítés.
A 80- as évek elején épült az M3
metró Váci úti szakasza, a MEEI épülete
előtti állomás kiépítése azzal kezdődött, hogy az oldalfalhoz cölöpverő
gépekkel zsalukat vertek be. Napi 8 órán keresztül hetekig rendszeresen
hallgatni az ablak alatt dolgozó cölöpverő gépek fülsiketítő zaját, és közben
megpróbálni koncentrálni a munkára bizony elég emberpróbáló feladat volt.
Viszont megérte, a Lehel téri állomás egyik
kijárója szinte a MEEI épületének a bejáratánál van, mintha
kárpótlásként kaptuk volna az akkori megpróbáltatásokért.
5 év az Elektronikai Osztályon:
1983-ban átkerültem az
Elektronikai Osztályra csoportvezetőnek. Komoly váltás volt, új szabványokat, új vizsgálóeszközöket és új
kollégákat kellet megismernem, lévén akkor az E osztály a IX. kerületi Illatos
úton lévő Medicor gyár épületében működött. Ennek oka az volt, hogy az E
osztály akkoriban nagyon sok Medicor
gyártmányú orvosi készüléket vizsgált. Nagyon izgalmas korszaka volt ez a hazai
elektronikai iparnak, ebben az időben kezdtek megjelenni hagyományos írógépek
mellett azok memóriával ellátott változatai, de megjelentek az első
szövegszerkesztők, amik lényegében az asztali számítógépek elődjei voltak. A szalmiákos másolókat félvezetőhengeres, szkennelő gépek váltották fel, a
mikroprocesszor még nem terjedt el, így a tranzisztorokkal,a logikai IC-kkel felépített gépek működésének a megértése is komoly feladatot
jelentett. Sok egészen kiváló kollégát ismertem meg, itt találkoztam Környei
László villamosmérnökkel, aki pályafutásom talán legtehetségesebb
vizsgálómérnöke volt. Laci úgy 2000 környékén elhagyta a MEEI-t, átment a
VEIKI-be fejlesztő mérnöknek. 2004 körül kaptuk a megdöbbentő hírt, egy
hirtelen, előzmények nélküli szívinfarktus elvitte közülünk… Az E
osztályon Seres Pista volt az
osztályvezető jól együtt dolgoztunk, sok érdekes, nehéz feladatot oldottunk meg
az évek során.
Az első önálló munkák külföldön:
1985 körül egy bukaresti gyártó irodatechnikai
eszközök vizsgálatát rendelte meg és kérte, hogy a vizsgálat a helyszínen
történjen. Az első vizsgálatra teljesen egyedül vonattal utaztam ki (ez
akkoriban azért nem volt jellemző, ma viszont már teljesen természetes), akkor
még kívánnivalót maga után hagyó angol tudással. Szerencsére a gyárban ezzel
elboldogultam, de volt egy ott dolgozó erdélyi származású kolléga, Ő segített a
bonyolultabb dolgok kommunikálásába. Kifele menet Romániába a vonatállomásokon
hatalmas Chauchesku portrék virítottak, a Bukarest pedig szánalmasan kopott és este rosszul
megvilágított volt, a boltok üresek és sötétek voltak, az elegáns kialakítású
szállodában csak este egy óra hosszat volt meleg víz ellátás, a téli hidegben
az elektronikai gyárban és a laborban 16 C fok volt a hőmérséklet, a munkások
sapkába, télikabátba és olyan kesztyűbe dolgoztak, aminek az ujja végei ki
voltak vágva. A legszomorúbb mégis az volt, hogy a szállodában az eljövetelem
előtt bekopogott egy takarítóhölgy és mondta, észrevett a szekrényben egy félig elfogyasztott befőttesüvegben
sült-húst és hús-zsírt (feleségem gondoskodó figyelmessége miatt vittem ki) és
kérte, hagyjam ott Neki, mert hazavinné
a gyerekeinek. A fordítani segítő magyarul tudó kollégával egyszer
találkoztam egy esti vacsorán, de nagyon visszafogott volt, mintha attól félt
volna figyel, vagy hallgat bennünket valaki. Hazafelé repülővel jöttem, a
leszállás előtt tiszta időben kis
magasságban tett egy kört a repülő a kivilágított, ragyogó fényben úszó
Budapest felett. Fantasztikus érzés volt így átélni a hazajövetelt, a
későbbiekben sokat voltam külföldön dolgozni, de ilyen szép érkezésre azóta sem
emlékszem, olyan nagy volt a kontraszt a két főváros között.
Nem sokkal később Hamburgba
kellett mennem dolgozni, másológépeket
vizsgáltam egy Roto nevű cégnél. Lévén nekem ez volt az első nyugati utazásom,
ez is sokkoló élmény volt, csak ellenkező értelemben mint Bukarestben. Itt a másológépeket importáló, a Transelektro-nál dolgozó, egy inkább középkoron túl lévő generációhoz
tartozó hölggyel utaztam. Nem akarhattak a megrendelőink sokat költeni a szállodára, talán ezért a Repper bahn-ból nyíló kis utcában volt
a szálloda, ami egyébként belülről kifogástalan volt. A kikötő környék azonban köztudottan a hamburgi rossz lányok
utcája, ezért megérkezésünkkor hosszasan magyarázták a viselkedési tudnivalókat
arra az esetre, ha az utcán este sétálni akarunk… A vizsgálatok rendben
lezajlottak, de azért találtam több javítani való hibát a készülékeken. Itt találkoztam először a nemzetköziséggel, a vizsgálatok során a partnerem egy arab (talán
egyiptomi) mérnök kolléga volt, kitűnő szakembernek ismertem meg. Hamburgba
nagyon sok mindenre rácsodálkoztam: a
szervezett közlekedésre, az akkori viszonyainkhoz képest elképesztő árubőségre,
különleges éttermekre és kínálatukra, az akkori nyugatnémet bőségre és magas
életszínvonalra. NSZK egy nagyon jól működő ország benyomását keltette
1984-ben. Fiaim nagyon várták a hazaérkezésemet, mert a megspórolt napidíjamból
hoztam haza egy ZX Spektrum nevű számítógépet, ez a Commodore mellet az első
generációs olyan számítógép volt, ami már otthoni használatra készült. A
méreteivel (egy kisebb könyvet képzeljünk el) és a tudásával lenyűgöző számítógép szintén egy új, addig ismeretlen
világot nyitott ki előttünk.
A VGMK-s idők:
Ez a furcsa, vállalaton belüli
gazdasági munkaközösségi mozgalom 82-83
körül indult el az országban és 1985-re az akkori MEEI-t is elérte, az
osztályokon belüli közösségek sorba alakították meg a VGMK-kat. Az intézetben 1985
körül Kemper Károly vezetésével alakult
meg a Kábelosztályon az első, majd a másodikat jómagam alapítottam az E
osztályon az akkori E osztályos „vállalkozó” szellemű dolgozókkal. (Palotai
Sanyi, Marunák Misi, Környei Laci neveire emlékszem) A VGMK-k lényegében az osztályokon belüli
túlterhelést oldotta fel úgy, hogy a VGMK szerződött az Intézettel és
túlmunkában (esti és szombati munkával) a VGMK dolgozók – természetesen Intézeti
alkalmazottak is egyben - elvégezték a
munkát. Az akkori osztályvezetők külön VGMK-t alapítottak, Gomány József
főosztályvezető vezetésével. Elméletileg mindenki jól járt: nagyobb lett az Intézet vizsgálati
áteresztőképessége, lecsökkentek az átfutási idők, a túlmunkáért meg a dolgozók
akkori léptékkel tisztességes mellékjövedelemhez jutottak. A VGMK-kat a rendszerváltás előtt állami akarattal, ahogy létrehozták, megszüntették.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése